Üzenet "odaátról"

Az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején nagy vihart kavartak azok a magnószalagok, melyek egyesek szerint megcáfolhatatlanul igazolják a halál utáni életet. A túlvilági üzeneteket tartalmazó magnószalagok kutatása Friedrich Jürgenson és Konstantin Raudive nevével forrt össze a köztudatban.

Madárdal és trombita

Jürgenson 1903-ban született Odesszában. 1943-ban Stockholmban telepedett le. A sokoldalú Jürgenson 1959. június 22-én madarak énekét vette fel hordozható magnójával egy Stockholm melletti erdőben. Nem akart hinni a fülének, amikor meghallgatta a felvételt. A szalag elején trombita harsant, aztán fúvószenekar játszott, végül pedig egy ismeretlen hang norvégül beszélt az énekesmadarakról. Jürgenson először azt hitte, hogy elromlott a magnója, majd, hogy valaki talán rádiózott a közelben és a magnó valami műsort vett fel. De egy műszerész kétséget kizáróan megállapította, hogy a magnó jó. Jürgenson átböngészte a svéd rádió és a szomszédos országok rádióállomásainak a műsorait, ezek az adók nem sugároztak fúvószenét és az énekesmadarak életét ismertető előadást sem abban az időben. Egy hónap múlva Jürgenson rádióműsort készített Anasztaszija hercegnőről. Mikor lejátszotta a felvételt, döbbenten észlelte, hogy a szalagon valaki németül beszélt Oroszországról, keresztnevén szólította őt, majd a következő üzenetet adta át neki: „Figyelnek téged! Minden este keresd az igazságot!" Jürgenson megszívlelte a tanácsot, de fáradozását hónapokig nem kísérte siker. A szalagokon csak sustorgás hallatszott.

A halott anya hangja

1959 őszén fel akart hagyni a rejtélyes hangok vadászásával, mert hallucinációk kínozták. Ismerőseinek megvallotta, hogy sokszor az esőcseppek kopogása vagy egy papír zizegése közben egy ismeretlen hang arra kéri, hogy ne szakítsa meg velük a kapcsolatot. Bizonyos idő múlva ismét bekapcsolta a magnóját, de csak összefüggéstelen üzeneteket kapott. Amint egyszer ki akarta kapcsolni a magnóját, a fülkagylóban megszólalt egy hang: „Kérlek, várjál még, hallgass meg minket is!" Jürgenson felismerte négy éve halott édesanyja hangját. „Meggyőződtem arról, hogy a túlvilág olyan valóságos, mint a földi élet. Hidat verhetünk a mi világunk és a szellemvilág között. Engem választottak ki, hogy megkezdjem ennek a hídnak a felépítését" - jelentette ki a sikeres felvétel után.

Több kutató nem osztja Jürgenson véleményét. Szerintük a titokzatos hangok forrása, előidézője a felvételnél jelenlévők tudatalattija. A kutatók eddig még nem tudták megmagyarázni, hogy a tudatalatti miként hat a magnóra. Jürgenson további kísérleteiben részt vett Bjürkhem svéd parapszichológus és Anne Weisse, a svéd rádió munkatársa is. 1963-ban felvételeiket elküldték a freiburgi egyetemhez tartozó Pszichológiai és Pszichohigienes Határterületek Intézetnek. A luxemburgi rádió szombat esténként közvetítette a legérdekesebb felvételeket.

Konstantin Raudive, a túlvilági hangok másik ismert szakértője, 1909-ben Lettországban született. 22 éves korában vándorbotot vett a kezébe, Párizsban, Spanyolországban és Londonban tanult, majd 1944-ben Uppsalában telepedett le. A regényíró, műfordító és filozófus Raudive, akárcsak Jürgenson, véletlenül fedezte fel a titokzatos hangokat. 1964 végén éppen akkor kellett elmennie valahová, amikor egy magnófelvételt készített. Távozása előtt a magnót elfelejtette kikapcsolni. Amikor meghallgatta a felvételt, azt hitte, álmodik. A szalag elején felismerte halott édesanyja hangját. „- Koszti! Koszti! - kiáltotta az anya, aki életében így becézte a fiát. Raudive együttműködött Franz Seidl feltalálóval, a Bécsi Műszaki Főiskola mérnökével és Leo Schmidt svájci plébánossal. Seidl megszerkesztette és Raudivenak ajándékozta a psychophon nevű készüléket. Ez az érzékeny készülék megkönnyítette a titokzatos hangokkal való kapcsolatteremtést.

Túlvilági tabuk

Schmidt atya két hétig türelmesen várta az első üzenetet. A rejtélyes hangok megjutalmazták kitartását. A plébános 1976-ban bekövetkezett haláláig 12 500 német, latin, francia és angol nyelvű üzenetet rögzített magnószalagra. A több nyelvet ismerő Jürgenson és Raudive szintén felvett olyan üzeneteket, amelyekben különböző nyelvek szavai keverednek. A hangok gyakran beszélnek az imádkozás, a belső egyensúly fontosságáról. Egyesek boldogan mondják, hogy az örök fény birodalmában élnek, mások arról beszélnek, hogy a túlvilágon sem találták meg lelki nyugalmukat. Úgy tűnik, hogy a másvilágon is vannak tabutémák. - Erre a kérdésre nem válaszolhatunk - mondták a hangok időnként mentegetőzve a kíváncsi plébánosnak.

A titokzatos hangok jóslással is foglalkoznak. 1974. június 18-án egy angol híradástechnikai specialista a következő jóslatot vette fel: „Raudive, you man of oak tree, in grave with you!" (Raudive, tölgyember, sírba veled!). Három hónap múlva Raudive 63 éves korában váratlanul elhunyt. Raudive halála után kapcsolatba lépett néhány kutatóval a luxemburgi rádió különleges készülékekkel ellátott stúdiójában. Franciául fordult hozzájuk a következő üzenettel: „Egy nem anyagi valami, amit léleknek, szellemnek nevezhetek, soha nem semmisül meg... Az emberek életét beárnyékolja a halálfélelem. Nem a halál, hanem a betegség, a halál előtti szenvedés félelmetes. Drága barátaim! A halál véget vet földi kálváriátoknak, megnyitja az örökkévalóság, a szabadság felé vezető utat..."

A hangok szeretik a szabad frekvenciát

A titokzatos hangokkal nemcsak különleges képességű emberek teremthetnek kapcsolatot. Elegendő egy hagyományos mangó, egy érzékeny mikrofon, egy rádió és némi türelem ahhoz, hogy szalagunkon előbb-utóbb megszólaljon egy rejtélyes hang. Jürgenson három felvételi módszert ajánl azoknak, akik ilyen hangokkal szeretnék gazdagítani szalagtárukat.

1. Helyezzünk egy asztalra egy mikrofonnal összekapcsolt magnót. Üljünk egyedül vagy többen az asztal mellé. Beszéljünk nyugodtan valamiről. Tartsunk gyakran szüneteket és tegyünk fel kérdéseket. A felvétel leforgatásakor a hangok időnként kommentárokat fűznek beszélgetésünkhöz.

2. Egy magnetofont kapcsoljunk össze egy rádiókészülékkel. A rádióban két állomás között keressünk egy olyan hullámhosszt, amelyen csak háttérzaj hallatszik. Az eddigi megfigyelések szerint a titokzatos hangok gyakran küldenek üzeneteket szabad rádiófrekvenciákon.

3. Miután a rádiót beállítjuk a háttérzajt sugárzó frekvenciára, tegyünk a hangszórója elé egy mikrofonnal összekapcsolt magnót. Megtörténhet, hogy a felvétel lejátszásakor annyi hangot hallunk ahány sebességgel rendelkezik a magnónk. Például ha egy 9,5-ös sebességgel készített felvételt leforgatunk 4,75-ös és 19-es sebességgel, nem ugyanazt a hangot halljuk „dörmögve" vagy „nyávogva", hanem két különböző hangot. A titokzatos hangok vadászása mindenképpen hasznos időtöltés, ha idegen nyelvek tanulásával kötjük össze.