KARMA

Ma már egyértelműen elfogadott tény, hogy a "törvények világát" éljük, hogy - érzéseink szerint - gyakorlatilag általunk megmásíthatatlan törvényekkel vagyunk körülvéve. Ha ezt a tényt a maga valójában is elismerjük, s mi több; valóságosnak is látjuk, azt tapasztalhatjuk, hogy a tehetetlenség érzése uralkodik el rajtunk: mintha egy rajtunk kívül álló hatalmas erő markában éreznénk magunkat, amely magával ragad, és oda sodor, ahová éppen csak akar. Nem állunk messze a valóságtól, ha azt állítjuk, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz! Ez a hatalmas erő - ha sikerül megértenünk -, oda visz minket, ahová csak mi akarjuk, ugyanis a természet minden létező erejét oly mértékben használhatjuk, amilyen mértékben megértettük azokat. A természet ellenállhatatlan erejét csak engedelmességgel hódíthatjuk meg! Ezen erők azonnal rendelkezésünkre állnak, mihelyt tudásunkat felhasználva velük, és nem ellenük dolgozunk. Számunkra beláthatatlan erőtartalékaiból mindig kiválaszthatjuk azt, amelyre az adott pillanatban - célunk elérése érdekében - szükségünk van, s éppen megmásíthatatlanságuk biztosíthatja sikerünket. Ez teljes mértékben igaz a karma törvényeire is.

Végeredményben mi is az a karma, s hogyan alakulnak ki törvényei? Ha végiggondoljuk, nagyon hasonlít egy szokás, illetve egy bizonyos szokásrend kialakulásához: tegyük fel, hogy adva van egy újonnan létrehozott és frissen füvesített park, melyet gyalogút vesz körül. Pár nap elteltével elkerülhetetlenül kialakulnak a parkot átlós irányban átszelő csapások, melyek a körbevezető utak hosszát hivatottak lerövidíteni, azaz kialakul egy helyi szokásrend. Az így, spontán módon kialakult szokásrendet a park teljes felszámolása nélkül lehetetlen megvátoztatni - más irányokat kijelölni -, bármilyen módszer(eke)t is alkalmaznak a park gondozói. Az e törvényszerűséget ismerők az új park útjait ezért nem is tervezik meg előre, hanem egyszerűen megvárják, amíg kialakul a helyi szokásrend, majd a már kitaposott ösvények nyomvonalát felhasználva alakítják ki a gyaloguta(ka)t. De nézzük meg, hogy ez hogyan nyilvánulhat meg a karma szempontjából: tegyük fel, hogy kapunk egy olyan kész elmét, ami mögött nincs múltbeli (új lélek) tevékenység, gyakorlatilag "tiszta lap". Könnyen elképzelhető, ahogyan egy ilyen elme az általa birtokolt tökéletes szabadságban de spontán módon működik, és hoz létre különféle gondolatformákat működése során. Miután ezt sokszor megismétli, előbb vagy utóbb ún. gondolat-szokás alakul ki. Ez egy olyan határozott körvonalakkal rendelkező szokás(rend), hogy idővel az elme öntudatlanul is ebbe a gondolatba - kitaposott nyomvonalba - talál, s erői ide fognak összpontosulni, az akarat minden tudatos és szelektáló tevékenysége nélkül. Tegyük fel, hogy az elme egy idő után nyűgnek kezdi érezni ezt a szokás(rende)t, mely akadályozza fejlődésében, ezért a saját maga által kialakított korlátok között (e korlátok között megtartva szabadságát) dolgozhat ellene, amíg el nem éri az általa elképzelt teljes szabadságot.

De megvizsgálhatjuk a karma létrejöttét a mentális képen keresztül is. Az ember élete során számtalan mentális képet hoz létre. Ezek közül némelyek erősek, világosak, mások gyengék, homályosak, éppen csak létrehozza az értelem azokat, majd az után el is felejti. Halálakor a lelket ezeknek a mentális képeknek tömegei veszik körül. Viszont ezek a mentális képek az egyes életciklusok során mind tulajdonságaikban, mind erősségükben és meghatározottságukban változhatnak. Némelyek szellemi törekvésűek, tudást keresők, némelyek tisztán intellektuálisak, némelyek érzelmiek és szenvedélyesek, így szeretetet, együttérzést, gyengédséget, odaadást, dühöt, ambíciót, büszkeséget, kapzsiságot hordoznak. De ugyan így megtalálhatók a testi gerjedelemtől, a zabolátlan vágyaktól fűtöttek, a falánkság, a részegség, valamint az érzékiség gondolatait megjelenítők is. Mivel minden léleknek saját öntudata van, ez az öntudat tömve van ezekkel a mentális képekkel, s a bekövetkezett halál után a lélek mindezeket magával viszi az asztrális világba.

Kezdeti karmáról akkor beszélünk, ha a formát megkapva, kiválasztódnak az éteri testmás összeállításához azok az elemek, melyek teljes mértékben megfelelnek azoknak a tulajdonságoknak, amelyek rajta keresztül fognak kifejeződni. Így ez az éteri testmás a lélek által olyan megszabott karmikus eszközzé válik, mely egyaránt megadja neki a képessége kifejezéséhez szükséges alapot, és a múltbeli kudarcai és elszalasztott lehetőségei által megszabott korlátokat is. Ez a minta lesz elhelyezve (leszületés) abba az országba, fajba, társadalmi környezetbe, családba, mely a legalkalmasabb környezetet nyújtja az adott élettartam számára kimért karma működéséhez. Tehát az elképzelésekkel ellentétében nem a szülők választanak gyermeket, hanem a gyermek választ a karmájának megfelelő környezetet, így családot - szülőt - is.

Természetesen az egyén eleinte sohasem szabad, mert különféle "bilincsekkel" megterhelve jön a világra, amelyeket saját maga - az előző elme - készített a múltban, de a folyamat - minden egyes bilincsre vonatkoztatva - a fenti kört írja le: az elme készíti, viseli, és használat közben megpróbálja szétfeszíteni. Ha egy fiatal lélekről van szó, csak keveset nyerhet az első életek során, mivel a lélek fejlődésének korai szakaszai tanulás szempontjából nagyon lassúak. E lassú életnapok nem képesek sok "magot" elvetni, így az újraszületés sem képes sok "termést" aratni. Ahogyan képességei fejlődnek, a lélek egyre jelentősebb és jelentősebb ismeretanyaggal léphet elkövetkezendő inkarnációs szakaszába.

Ha egy ember megérkezik e világra, bizonyos veleszületett mentális képességeket hoz magával, de tételezzük fel, hogy ezek a hozott képességek átlagosak. Ugyanakkor szenvedélyes természettel rendelkezik, s ebben kb. azonos arányban egyaránt megtalálható a jó, és a rossz. S végül aránylag jól megformált és végeredményben egészséges fizikai testtel, de nem különösebben nagyszerű jellemmel rendelkezik. Ezek az ő pontosan kijelölt korlátjai, és neki ebből a lehető legjobbat kell kihoznia. Egy korlátokkal körbevett körön belül kell maradnia - mivel nem tud kilépni -, bármennyire is vágyik a szabadságra. Viszont Ő mindig önmaga marad, szabad lélek, s idővel ledöntheti azokat a falakat, amiket végső soron önmaga épített. Önmagán kívül nincs "börtönőre"! Akarhatja a szabadságot, és ha azt igazán akarja - s tesz is érte -, el is fogja érni.

Az az ember, aki immár tudatosan nekilát jövője építésének, tudásában is gyarapodik. Tudása növekedésével rá fog jönni, hogy sokkal többet is tehet, saját jellemének formálásánál. Idővel megérti, hogy Ő van a dolgok középpontjában. Ő egy élő, tevékeny, önmagát irányító lény és belátja, hogy éppúgy hathat a körülményekre, mint ahogyan saját magára. Megérti, hogy a törvények (mindegyik) a természet alapvető elvein alapulnak, az erkölcs pedig nem más, mint az életvitelre alkalmazott tudomány. Megtapasztalja, hogy a mindennapi életében úgy közömbösítheti legegyszerűbben a rossz eredményeket - amelyek valamely rossz cselekedetből következnek -, hogy a rossz eredménynek pontosan megfelelő, de ellentétes polaritású, tehát egy jó erőt indít el ugyanabba az irányba. Ha pl. egy másik ember gonosz gondolatot küld feléje, és Ő azt ugyanolyan fajtájú gondolattal fogadja, akkor a két gondolatforma - mint két vízcsepp - összeszaladva megerősödve, és egymást támogatva telepszik meg benne karmája kijavítandó részeként. De ha a gonosz gondolatot, és annak rosszindulatú formáit az együttérzés erejével fogadja, és ez által megsemmisíti, a széttört forma szétoszlik. Megtanulja, hogy a gyűlölet az együttérzés és a szeretet által megszüntethető. A hamisság megtévesztő formái az asztrális világba áramlanak, a tudással bíró ember pedig az igazság formáit küldi ellenük. A tisztaság eltörli az aljasságot, a jótékonyság pedig az önző, senkit nem kímélő kapzsiságot. Ahogyan nő a tudás, úgy válik ez a tevékenység határozottá és céltudatossá. Így semmisül meg a rossz karma a kezdet kezdetén, és semmi sem marad, ami karmikus kapcsolatot teremtene a bántalmazás elindítója és a között, aki azt megbocsátásával megsemmisítette.

Állításunk igazának bizonyítása érdekében talán forduljunk a fizikához, nevezetesen a mozgás törvényéhez! Tételezzük fel, hogy egy test egy meghatározott irányú és sebességű mozgást végez. Ha most egy általunk létrehozott, de más irányba tartó erővel hatunk rá, a test mozgása azonnal megváltozik, mégpedig úgy, hogy a test mozgása a továbbiakban a két erő eredőjének vonalát fogja követni. Az új haladási irány dacára egyik energia sem vész el, "mindössze" annyi történik, hogy a test haladási iránya immár egyik erő irányába sem mutat, hanem azok eredőjét követi. Pl. egy fizikában jártas személy pontosan ki tudná számítani, hogy milyen irányban és mekkora erővel szükséges megütnie egy mozgó testet ahhoz, hogy az mozgásának irányát a személye által kívánt irányba módosítsa. Mint látható, ebben nincs semmi "törvényellenes", csak a törvény alkalmazása a tudás segítségével. Ha a karma formálására alkalmazzuk ezt az alapelvet, azonnal tapasztalhatjuk, hogy szó nincs a karmával való összeütközésről, amikor működését a tudás segítségével módosítjuk. Mindössze magát a karmikus erőt használjuk a karmikus következmények befolyásolására.

Talán nem árt, ha pár szót ejtünk még az ún. csoportkarmáról, mivel a lelkek azon túl, hogy saját karmával rendelkeznek, kénytelenek részt vállalni az ún. csoportkarma következményeiben is, hisz végeredményben Ők alkotják e csoportokat. Gondoljuk csak végig: fajok, nemzetek, társadalmi környezet, családok. Innen ered az a "véletlennek" nevezett körülmény, mely látszólag felborítja az egyén karmáját. Akár előny is származhat, pl. egy természeti katasztrófából, mely lehetővé teszi a katasztrófa által érintett személyeknek, hogy még ebben az életükben ledolgozhassanak olyan karmikus feladatokat, melyekre talán csak több újraszületéssel később került volna sor. De nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy ilyenkor szokott megtörténni a "csoda", és az újságok arról számolnak be, hogy: "... hihetetlenül, csodával határos módon menekült meg XY..."

Összegzésképp, talán foglaljuk össze a karmával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat: A karma és annak beteljesülése olyan, mint amikor egy munkás kimegy a földekre, és keményen dolgozik esőben, napsütésben, hidegben, melegben, este pedig hazatér. De ez a munkás egyúttal a tulajdonos is, és munkájának minden eredménye saját magtárait tölti meg, saját tartalékait gazdagítja. Ezek után már könnyű belátni, hogy a lélek az, aki veti, és aratja is a karmát. Ő az a munkás, aki elvetette a magot, de szintén Ő az, aki betakarítja a termést, bár a ruha (fizikai test), amit vetés közben viselt, igen csak elkophatott. Ezért az is lehet, hogy már új öltözékében (újraszületés) arat, de mégis Ő az, aki vetett, és Ő az, aki arat. Ha csak kevés magot vetett - vagy rosszul választott vetőmagot -, ő lesz az, ki gyenge termést fog betakarítani, amikor aratni indul.

Ne feledd, hogy a végeredményben általad megszabott feladatokat nem ruházhatod át, hogy ily módon megváltsd őket, ezeket csak és kizárólagosan Te oldhatod meg. Mivel ez a Te életed, kizárólagosan csak Te élheted le! Sőt! Más helyett sem vállalhatsz át az Őt terhelő feladatokból. Ezért: "Egyetlen fekélyes beteg helyett sem fekhetsz rá a műtőasztalra, hogy belőled vágják ki a fertőző sebet..."