Fáradt sóhaj
Fiatal szemek tekintenek körül a világban melyet szeretett és gyűlölt
egyszerre, és ami mindig is idegenként tekintett vissza rá. Egy újabb
sóhaj, egy újabb ordító bőgés a világ megnyugtatására. Hát íme újra itt
van, annyi idő utána, ami az ő szemében
csupán pillanatnyi pihenőnek rémlik. Megnyugtató bölcső, puha, kellemes,
mindenféle fájdalomtól, szenvedéstől és egyébmás emberi érzelmektől
mentes. Most is bölcsőbe fog kerülni, de az már nem ugyanaz, csak gyenge
másolata egy régi emléknek, ami megfakultan dereng az emberek
emlékeiben. Könnyen kiléphetne, hogy újra a pihenést élvezhesse, de ő
ennél sokkal előbbre lát, el a felfoghatatlan messzeségekbe, a múltba és
jövőbe egyaránt. Egy újabb meghátrálás csak újabb tetemes mennyiségű
időt rabolna el a feladat teljesítéséből
Pedig minél előbb végez
vele, annál hamarabb kerülhet végre haza. Aztán jönnek majd a többiek
is. Már számszor végiggondolta megvárja-e őket, akikkel már ezerszer
haladt együtt, vagy esetleg ők megvárják-e majd. Valószínűleg együtt
jutnak majd haza, nem bírta elképzelni, hogy ennyi idő után szétváljanak
útjaik.
Még nem tudja érdemes-e egyáltalán körülnéznie ebben az
újabb élethelyzetben, hisz emlékeit úgyis szorgos munkával ki fogják
törölni, nem tudják, hogy ugyanúgy van hely az újabb gondolatoknak a
régiek mellett, mint eddig.
Hát igen, ezek a korlátok és rögzülések
valósnak Időtekintettek itt, nem most fogja az ellenkezőjét megtanítani
nekik és valószínűleg nem is a közeljövőben. Ezekről a megváltó
tervekről már régen, talán a legelején lemondott. Nem is igazán
lemondott, mind inkább megértette, hogy nem ennek van itt és most az
ideje, hanem más fontosabb tanulni és tanítanivalóknak.
Egy újabb
nap a maga küzdelmeivel, aztán megint egy, és megint. Haladnak a
másodpercek a maguk korlátolt idő medrében. Még az órák és percek sem
tudják, hogy létük relatív, s csupán ebben a mostban léteznek, s annyi
másikat még csak véletlenül sem érintettek- érintenek. Furcsa a rohanás,
a nem-létezőért-élés, s mégis ebben látnak értelmet oly sokan
Centinként nő a burok, amely körülvesz. Most itt már én-né lettem, ennek
az életnek, az előtte és utána lévőknek, számtalannak. Fakulnak a múlt
és jövő emlékképei, homályos álmokban térnek csak néha-néha vissza, de a
pirkadattal újra semmivé foszlanak, páraként elillannak.
Gúzsba köt
a lét, korlátjait nehezen szokom, hisz tudom, úgyis le fogom rakni
nemsokára. Végtelenített kör, hullámvasutakkal, óriáskerekekkel
kombinálva, csakhogy ne legyen unalmas, az izgalom emelje csak fel
odáig, ahonnan a felismerés már gyermek-játék.
Eltűnt minden, már
csak a most van, amiben az újabb tapasztalatok fura körökben állnak
össze, amik nőttükkel, szaporodtukkal egyre tágasabb ént, jelent
mutatnak meg.
Az igazság csak egy szó, de mégis mily sok jelentéssel
bír Fontos gondolat ebben az élet-körben ezt, mint mottót igyekszem
megjegyezni.
Fakul, s ködbe vész már minden.Aithinne
Nem tudom már, mire emlékeznem kellene
Mondják, három év van, mit magaménak tudhatok. Mondják ők, kik
sikeresen törölték ki a többi emlékem, s mostak tiszta lappá, saját
formájukra. Óriási öröm tör ki első szavaim és összeállt mondataim
hallatán.
Fakul minden
Már nem látlak benneteket, akikről már
azt sem tudom, hogy kik vagytok és vajon miért is oly fontosak nekem.
Ígérem, mi több tudom, találkozunk még, most nem a pihenés vár ránk
Sziasztok.
Jövök újra világ, ím add hát tapasztalataid, tanítanivalód, had tegyem én is saját dolgomat
Forrás:alienAngels.hu
Kommentáld!