2. részlet a 2. könyvből - Gyógyítás a pokol számára

PDF 

    Egyszer sugarammal megpillantottam egy öreg nénit, aki egyedül dolgozgatott kertecskéjében. Örökmozgó, szikár termetű, mindig örvendező néni volt. Hirtelen felkeltette érdeklődésemet. Kertecskéje ugyan zsebkendőnyi volt, de megtermett benne minden, méghozzá jól, mert mindent szeretettel végzett.

Aztán megtudtam, hogy a néni mindent, ami megtermett tolókocsiba rak, elviszi a népesebb városokba és eladja. Az első termést, amikor az még drága nálatok, nem eszi meg, hanem eladja. A pénz arra kellett neki, hogy fiának segítsen. Már jócskán benne volt a korban, amikor fiát világra hozta, és férj nélkül maradt. A rokonok nem tartották vele a kapcsolatot.

        A fia még, mint gyermek, rajzolgatott, ő meg arról ábrándozott, hogy fiából festőművész lesz. A fia néhányszor meg is próbálkozott valamilyen iskolába bejutni. Végül sikerült is neki. Öregecske anyjához évente egyszer-kétszer látogatott el. Az édesanya számára ezek a látogatások az öröm gyönyörűséges forrásai voltak és minden ilyen alkalomra szorgosan gyűjtögette pénzecskéjét, és midenféle ehető dolgot halmozott fel fia számára. A kertben termő gyümölcsöt, zöldséget befőzte és elrakta várva fia jövetelét és neki tartogatott, adott mindent.

     Élt-halt fiáért és arról ábrándozott, hogy fiából majd egyszer valamikor nagy festőművész lesz. Ez a vágy éltette. Az öregasszony már nagyon betegecske volt. Bizony nehezére esett hajlongania, hogy kertecskéjét megművelje, a növényeket rendben tartsa. Éles fájdalom hasogatott testébe, minden alkalommal, ha le kellett hajolnia. De micsoda leleményesség bújt belé!

Keskeny és hosszú veteményes ágyakat csinált. Egy régi hokedli tetejét levette, így készített magának ülőalkalmatosságot, berakta az ágyasok közé, ráült, és így, ülve, gyomlálgatott. Így ülve járta végig az egész kertet. A gyomos kosarat meg zsinóron húzogatta maga után. Közben pedig egyre azon örvendezett, hogy milyen jó termése lesz.

     A termés valóban jónak ígérkezett, a növények érezték az öregasszonyt és a megfelelő módon reagáltak. Az öregasszony pedig tudta is már, hogy hamarosan meg fog halni és nehogy halálával fiának gondot okozzon, megvette magának a koporsót, hozzá még koszorút is és úgy általában mindent elrendezett a temetésre. De halála előtt szerette volna még betakarítani a termést, befőttet készíteni fia számára a télre.

Akkor nem tulajdonítottam jelentőséget annak, hogy a kertecskéjében növő növényekkel való ily bensőséges kapcsolat mellett, miért ennyire beteg. Azt gondoltam, hogy talán azért, mert a kiskertjében megtermett növények terméseit egyáltalán nem fogyasztja. Eladja őket és a kapott pénzen azt vesz, ami olcsóbb.

     Eldöntöttem, hogy segítek neki és egyszer, amikor aludni tért, Sugarammal melengetni kezdtem őt, testéből igyekeztem a kórságokat kiűzni. Éreztem én, hogy Sugaramnak az egész nincs nagy ínyére, de csak folytattam. Ezt bizony jó tíz percig csináltam, míg el nem értem a magamét, míg ki nem gyógyítottam egész testét.

     Majd később, amikor megjött nagypapám, elmeséltem neki az esetet az öregasszonnyal. Meg is kérdeztem, hogy vajon mi volt az, ami ellenszegült Sugaramnak? Nagypapám elgondolkodott és azt mondta, hogy nem jól jártam el. Akkor persze elszomorodtam. Elkezdtem könyörögni nagypapámnak, hogy magyarázza meg nekem, miért. Nagypapám hallgatott, majd azt mondta: ,Te a testét gyógyítottad meg, nem pedig a lelkét.’

     - De hát mi rosszat tehettél az öregasszony lelkével? – kérdeztem.

 Anasztázia felsóhajtott, majd így folytatta:

     - Az öregasszonynak elmúltak a fájdalmai és nem halt meg. Fia korábban érkezett a szokottnál. Mindössze két napra jött és elmondta, hogy otthagyta az iskolát, és nem akar festőművész lenni, másvalamibe fogott, olyanba, ami pénzt hoz. Megházasodik. Így hát pénze is lesz. És anyja többé befőtteket se csináljon neki, mert az elszállításuk többe kerül, mint maga az, ami benne van.

     - Anyám, inkább te magad táplálkozz jobban, - mondta neki.

      Elment és semmit sem vitt magával. Az öregasszony másnap reggel kiült a tornácra, csak nézte, nézte a kertecskéjét és a szemébe iszonyatos elhagyatottság telepedett, szomorúság,… nem akart többé élni. Csak gondolj bele, a teste ép, egészséges, de élet benne, mintha egy szikárnyi sem lenne. Láttam, vagyis inkább megéreztem, hogy milyen borzasztó elhagyatottság, kilátástalanság van a lelkében.

     Ha nem gyógyítottam volna meg testét, az öregasszony a kellő időben megelégedetten, boldogan halt volna meg, szívében gyönyörű vággyal, reménnyel. Most azonban az, hogy fia még életében elhagyta, százszorta rosszabb volt a testi halálnál.

     Két hétre rá az öregasszony meghalt.