Idézetek Tollétől:

"A PATOLOGIKUS (KÓROS) EGO

Az ego markának szorításában élő ember azonban nem szenvedésnek véli a szenvedést, hanem a bármely helyzetben adható, egyedül megfelelő reakciónak. Vaksága miatt az ego képtelen meglátni azt a szenvedést, amit magára és másokra mér. A boldogtalanság valójában olyan, ego teremtette mentális-emocionális betegség, ami immár járványos méreteket öltött.

Bolygónk környezetszennyezésének belső megfelelője. Olyan negatív állapotokról, mint amilyen például a harag, a szorongás, a gyűlölet, a neheztelés, az elégedetlenség, az irigység, a féltékenység, nem ismerik fel, hogy negatívak. Azokat teljesen indokolt jelenségeknek tekintik. Továbbá: nem veszik észre, hogy ezeket önmaguk teremtik meg, s tévesen valaki más, vagy ilyen-olyan külső tényező művének vélik. „Téged tartalak felelősnek a fájdalmamért.” Kimondatlanul ezt állítja az ego.

Az ego nem tud különbséget tenni egy helyzet, annak értelmezése és a helyzetre adott reakciója közt. Azt mondod: „Milyen szörnyű nap!”, s nem veszed észre, hogy a hideg szél és az eső – vagy bármilyen állapot, amire reagálsz – nem szörnyű. Olyan, amilyen. Ami szörnyű, az a reakciód, az állapottal szemben fellépő belső ellenállásod, és az érzelem, amit ez az ellenállás megteremt. Shakespeare szavaival: „Nincs sem jó, sem rossz, csak a gondolkodás teszi azzá.” Ráadásul a szenvedést vagy negativitást az ego gyakran tévesen élvezetnek könyveli el, mert egy pontig annak révén erősítheti magát.

Például a harag vagy a megbántottság óriási mértékben erősíti az egót azzal, hogy növeli az elkülönültségtudatot, hangsúlyozza a többiek másságát, és megteremti a „nekem van igazam” látszólag megtámadhatatlan, erődítményszerű, mentális „hadállását”. Ha látnád a testedben lezajló élettani változásokat, amelyek e negatív állapot valamelyikébe kerülve benned lezajlanak; ha tudnád, hogy azok miként befolyásolják a szíved, az emésztő- és az immunrendszered működését és számtalan egyéb testi funkciódat, akkor a napnál világosabb lenne számodra, hogy ezek az állapotok valójában kórosak: a szenvedésnek s nem az élvezetnek a formái. Valahányszor negatív állapotba kerülsz, van benned valami, ami akarja ezt a negativitást, ami azt élvezetesnek találja, vagy ami azt hiszi, hogy az megszerzi számodra azt, amire vágysz. Máskülönben ki akarna kitartani a negativitás mellett? Ki akarná magát és másokat nyomorulttá tenni? Ki akarna betegséget teremteni a testébe? Ezért valahányszor, amikor negativitás jelenik meg benned, ha tudatára tudsz ébredni annak, hogy van benned valami, ami abban élvezetet talál, vagy azt hiszi, hogy az hasznos célt szolgál, akkor közvetlenül az ego tudatára ébredtél. Abban a pillanatban, hogy ez megtörténik, identitásod az egóról a tudatosságra váltott át. Ez azt jelenti, hogy zsugorodik benned az ego, s nő a tudatosság.

Ha képes vagy a negativitás kellős közepén felismerni, hogy „ebben a pillanatban szenvedést teremtek magamnak”, akkor az elegendő lesz ahhoz, hogy a kondicionált egós állapotok és reakciók korlátai fölé emelkedj. Ha tudatosság jelenik meg benned, akkor annak hatására végtelen sok lehetőség nyílik meg előtted, hogy bármely helyzetet végtelenszer értelmesebb módon kezelj. Abban a pillanatban képes leszel elengedni boldogtalanságodat, amint fölismered annak értelmetlenségét. A negativitás nem intelligens dolog. Az mindig az ego. Az ego lehet eszes, ám intelligens nem. Az eszesség a maga kis céljait kergeti. Az intelligencia látja a nagyobb egészet, amelyben minden összekapcsolódik. Az eszességet az önérdek motiválja, s az rendkívül rövidlátó. A legtöbb politikus és üzletember eszes. Közülük nagyon kevés az intelligens. Amit az eszesség elér, az kivétel nélkül rövid életű, és végül minden esetben önrombolónak bizonyul. Az eszesség megoszt; az intelligencia befogad."

" Megfelelően használva, az elme elsőrangú eszköz! Helytelen használattal azonban rendkívül rombolóvá válik! Pontosabban fogalmazva: nem is elsősorban arról van szó, hogy rosszul használod az elmédet, hanem hogy általában egyáltalán nem használod. Ő használ téged! Ez a betegség! Azt hiszed, hogy te vagy az elméd! Ez a tévhit! Az eszközöd átvette a hatalmat. Ez majdnem olyan, mintha tudtodon kívül megszállott lennél, és a téged megszálló lényről azt hinnéd, hogy az te vagy.

A szabadság kezdete annak fölismerése, hogy te nem a megszálló lény, tehát nem a gondolkodó vagy. Ez az ismeret lehetővé teszi, hogy megfigyeld ezt a lényt. Abban a pillanatban, ahogy elkezded figyelni a gondolkodót, egy magasabb szintű tudatosság kapcsolódik be a folyamatba. "

"A felébredés nélkülözhetetlen része: felismerni a föl nem ébredt énedet, az egódat, amint az gondolkozik, beszél és cselekszik; valamint felismerni a kollektívan kondicionált elmefolyamatokat, amelyek a föl nem ébredt állapotot fenntartják. Ezért mutatja be e könyv az ego fontosabb aspektusait, s hogy azok miként működnek individuálisan és kollektívan, tehát az egyedben és a közösségben. E kérdés vizsgálata két ok miatt fontos. Az első: amíg nem ismered az ego működése mögött megbúvó alapmechanizmust, addig azt nem veszed észre, s emiatt az újra és újra rászed: eléri, hogy újra és újra azonosulj vele. Ez azt jelenti, hogy a téged álnokul megtévesztő „lény” átveszi fölötted az uralmat, s úgy tesz, mintha ő te lennél. A másik ok: maga a felismerés is a felébredés egy módja. Amikor felismered magadban a tudattalant, akkor ami lehetővé teszi a felismerést: az a megjelenő tudat, az a fölébredés. Nem harcolhatsz az egóval, és nem győzheted le, ahogy a sötétséggel sem harcolhatsz. Mindössze a tudat fényére van szükség. Te az a fény vagy. "

http://video.google.com/videosearch?q=eckhart+tolle&ie=UTF-8&oe=utf-8&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a&um=1& sa=X&oi=video_result_group&resnum=4&ct=title#