Az Apollo-20 küldetés

Elég régi történet már, de még nem foglalkoztam vele tüzetesebben, pedig megér egy hosszabb bejegyzést. A történet szerint az Apollo program nem állt le 17 küldetés után, hanem volt még utána három is, amit hivatalosan bár töröltek, titokban végrehajtották. Ráadásul értékes, a földönkívüli civilizációk létezését bizonyító tárgyakkal tértek vissza a küldetésről. Először olvassátok el a történetet, amely a 2009 márciusi Hihetetlen magazinban jelent meg:

Nemrégiben kiszivárgott hírek szerint 1976-ban az Apollo-20 program keretében titkos amerikai-szovjet Hold-misszióra került sor egy gigantikus, lezuhant földönkívüli űrhajó feltárása céljából. Az expedíció állítólag sikerrel zárult, és nem csak az idegen űrhajót sikerült megtalálni, hanem egy földönkívüli nő meglepően jó állapotban maradt holttestére is rábukkantak az űrhajósok.

Mindez valóban hihetetlennek tűnik, már csak azért is, mert az Apollo-program hivatalosan csak 17 küldetésből állt, és valljuk meg őszintén, meglehetősen merész állítás, hogy egy idegen űrhajó heverne a Hold felszínén a kiváló Magyar matematikus, fizikus és csillagászról, Izsák Imre Gyuláról elnevezett Izsak-D kráter közelében. Ráadásul egy Hold-misszió sikere nem csak három űrhajós szakértelmén, hanem a több száz fős földi kiszolgáló személyzet összehangolt munkáján múlik. Miként lehetett volna ezt titokban tartani ?

A történetet nyilvánosságra hozó, a Légierő egyik volt specialistája, a Bell Laboratories korábbi alkalmazottja, a ma Ruandában élő 78 éves William Rutledge szerint egyszerűen. A misszió ugyanis 1976 augusztusában a Légierő és nem a NASA titkos űrküldetése volt.
Rutledge 2007 áprilisa óta tárja nyilvánosság elé fotókból, videófelvételekből álló különös bizonyítékait.

E dokumentumok szerint az 1971 júliusában indított Apollo-15 holdra szállása során az űrhajósok (D. R. Scott, A. M. Worden és J. Irwin) több felvételt is készítettek az Izsak-D kráter térségéről, amelyek némelyikén egy hatalmas objektumot fedeztek fel, félig egy kisebb kráter oldalába fúródva. A felfedezést követően, 1972. május 24-én az Egyesült Államok akkori elnöke, Richard Nixon Moszkvában a hidegháború kellős közepén aláírta a közös szovjet-amerikai űregyezményt, amely lehetővé tette nem csak a Szojuz-Apollo-küldetést, hanem a későbbi titkos szovjet-amerikai holdra szállást is.
Tény, hogy ezt követően az Apollo-küldetéseket szinte azonnal leállították és így hivatalosan az Apollo-17 űrhajósai voltak az utolsók, akik 1972 decemberében a Holdra léphettek. Ezzel párhuzamosan megkezdődtek a Szojuz-Apollo program előkészületei, annyira gyorsan, hogy 1973-ban, Párizsban már be is mutatták a küldetés résztvevőit, akik Houstonban és Csillagvárosban csiszolódtak össze, természetesen megtanulva egymás nyelvét is.

Mint ismeretes, a Szojuz-Apollo program sikeresen lezajlott, ám Rutledge szerint ezzel nem ért véget az együttműködés a két fél között, és az eredetileg valóban 20 küldetésre tervezett Apollo-missziók folytatódtak. Az Űrhajózási Lexikon (1984) magyar szerkesztői ugyan megemlítik az Apollo-21-et is. (Húszat a holdraszálláshoz, egyet pedig a Szojuz-Apollo misszióhoz. Ellenben a Szojuz-Apollo program ismertetésénél nem említik, hogy a küldetésben az Apollo-18 vett részt, csak mint Apollo-űrhajót emlegetik az amerikai űrhajót).

Az Apollo-programok tehát nem álltak le, hanem a NASA-tól átvette azokat az Amerikai Légierő, és így az Apollo-19, illetve az Apollo-20 űrhajókat a floridai Kennedy Űrközpont helyett a kaliforniai Vandenberg Légibázisról indították. A cél egyértelműen az Izsak-D kráter közelében található űrhajó felderítése volt. (állítólag 3500 méteres az űrhajó)
Az Apollo-19 legénysége azonban 1976 tavaszán, a földi kiképzés során halálos balesetet szenvedett. Az űrhajósok közül két nevet emlegetnek. Az egyikük a titokzatos Stephanie Ellis (1946-1976) aki az első amerikai űrhajósnő lett volna (a megtisztelő címet végül 1983 júniusában a Challanger hetedik küldetésének (STS-7) specialistája, Sally K. Ride kapta meg) míg orosz részről Alekszej Vasziljevics Szorokin (1931-1976) neve vált ismertté, aki valóban űrhajós volt (bár Űrhajózási Lexikon meg sem említi), ráadásul valóban ez idő tájt vesztette életét. A hold-komp pilótáját, az Apollo-20 missziójához eredetileg kijelölt Jack Robert Lousma-t, aki az amerikai tengerészgyalogság ezredese volt, azonban a légierő lecserélte egy küldetés-specialistára, így Lousma 1973 szeptemberében eljuthatott az űrbe a Skylab-3 személyzetének tagjaként. Az Apollo-19 űrhajó ekkor még a NASA tulajdonában volt, és felhasználták a Skylab programhoz.

A sikeres Küldetésre végül 1976 augusztusában került sor, amikor az Apollo-20 legénysége, egy orosz és két amerikai űrhajós, augusztus 16-án leszállt a Holdra. A legénység tagjai: John L. Swigert, Jr. (1931-1982) az Apollo-13 korábbi űrhajósa, William Rutletge, az USAF küldetés-specialistája, valamint Alekszej Arhipovics Leonov szovjet űrhajós. 144 órás holdi tartózkodásuk során beüzemelték az állítólag a Luna-24 által titokban oda szállított szovjet holdjárót, amely később is folytatta a kutatásokat illetve a magyar Pavlics Ferenc által tervezett holdautó utolsó példányán közlekedve felmérték az idegen űrhajót. Felfedezték az annak roncsaiból épített várost, illetve megtalálták egy E.B.E. Mona Lisa-nak elnevezett földönkívüli űrhajósnő holttestét, amelyet visszaszállítottak a Földre tudományos vizsgálatok céljából. Minderről a világhálón tucatnyi kép, számtalan fórum, amelyeken rendre fellángol a vita a felvételek hitelességéről.

Mivel közismert, hogy az Apollo-űrhajókat, a holdkompot, a műszaki és parancsnoki egységeket, a 111 méteres Saturn V rakétákat és a Pavlovics tervezte öt holdautót (Apollo-15-20) évekkel korábban elkezdték legyártani és összeállítani, ezekkel valamilyen szinten el kellene tehát tudni számolni. Aki azonban beleveti magát az Apollo-űrhajók leltárába, furcsa ellentmondásokra bukkanhat, és rá kell jönnie arra, hogy valami valóban nem stimmel az Apollo-missziók körül, s a megoldást talán épp az Apollo-20 eltitkolt küldetése jelentheti.

Hová tűnt egy űrhajó ?
Az Apollo-programot eredetileg 20 küldetésre szánták, és az ehhez szükséges valamennyi űrhajót megépítették.
Az Apollo 11-17 valóban járt a Holdon ám az Apollo-15-ös holdkompja helyett a már modernebb Apollo-16-ét használták, és így tovább. Az Apollo-17 tehát az Apollo-18 holdkompját vitte magával. Az Apollo-15 kompja jelenleg a Kennedy Űrközpont látogató termének mennyezetén csüng.

Az Apollo-18 űrhajó a Szojuz-Apollo programban vett részt. 111 méteres hordozórakétája műemlékként a floridai Kennedy Űrközpont udvarán található egy csarnokban. S-IVB harmadik fokozatából alakították ki a Skylab űrállomást, míg a holdkompját felhasználták az Apollo-17 küldetésben. Holdautójának sorsa nem ismeretes.

Az Apollo-19-et átkeresztelték Skylab 1-re, és ez juttatta fel a Skylab űrállomást, holdra szálló egységének alja a washingtoni Air and Space Museum-ban található, tetejéről a texasi Huntswille-i Múzeumba került makett. Az Apollo-19 műszaki-parancsnoki egységét a Kennedy Űrközpont Látogató Termében állították ki. Holdautójának sorsa ismeretlen.
Az Apollo-20 missziójára szánt Saturn V rakéta a rakétagyárban szintén texasi Huntswille Space and Rocket Center múzeumában található. Az Apollo-20 teljes műszaki-parancsnoki egysége, holdkompja és holdautója állítólag nem készült el. De mi van akkor, ha mégis...csak épp titokban tartották ezt? Pavlics Ferenc saját állítása szerint öt holdautó (Apollo 15-20) megépítésére kapott megbízást, és tőle tudjuk, hogy Szojuz-Apollo misszióhoz két Apollo-űrhajót alakítottak át. Amennyiben tehát a Hold-missziókhoz létezett egy Saturn V tartalék rakéta, úgy annak felhasználásával lényegében minden készen állt egy titkos küldetés megvalósítására.

A kezdetek
2007 áprilisában egy sor videó jelent meg Youtube-on, amely mindegyike az Apollo-20 küldetéshez kapcsolódott. Az összes videót egyetlen, retiredafb nevű felhasználó töltötte fel a videómegosztó portálra. Később egy olasz ufo-szakértő, egy bizonyos Luca Scantanburlo készített egy interjút egy magát William Rutledge-nek nevező férfival. Rutledge bevallása szerint a titkos Apollo-20 küldetés parancsnoka volt, és már nem tudott együtt élni a titokkal, el kellett mondania a világnak az igazat. Scantanburlo azonban sose találkozott Rutledge-el, mivel az interjú egy csevegő programon keresztül zajlott le. Képzelhetitek, ez mennyire teszi hitelessé a történetet.
A feltöltött titkos Apollo-20 videókat pár nap alatt több százezren nézték meg. A legnagyobb nézettséget kétségkívül az Apollo-20 Mona Lisa-ja hozta.

Hibák a videókon
A videó felvételeken számtalan hiba észrevehető, amit a szemfüles Youtube felhasználók észre is vettek. Például a fenti videó elején látható, amint az űrhajó modellje fel van függesztve valamivel. A képernyő bal felső szélén látható. 10:45-nél aztán az vehető észre ahogy Leonov, a másik űrhajós hirtelen lebegni kezd, és derekába belevág a háttér. Ez tipikusan annak a jele, hogy több rétegből vágták össze a filmet.
Van továbbá egy olyan videó, amin egy egész holdváros látható, és ez is az Apollo-20 küldetése során készült. Jobban megvizsgálva a felvételt, az egész olyan hatást kelt, mint egy kétdimenziós festmény, vagy fotó, amit csak úgy a kamera elé tettek. Amikor a kamera rázoomol a romokra, érezhetően látszik, hogy egy kétdimenziós előre megkomponált képre zoomol rá, tehát sehol a térbeli elhelyezés, sehol a három dimenzió mélysége. Plusz a kamera lencséjébe sütő fény is statikus, akárcsak egy egyszerű fényképen. Ha valóban videóról lenne szó, akkor a fények mozognának, és lenne mélysége is az adott távolságoknak.

Lehull a lepel
Néhány hónappal később Rutledge leleplezte magát: kiderült, hogy nem William Rutledge a neve, hanem Thierry Speth, aki egy francia művész, aki agyag szobrokat is készített. A földönkívüli Mona Lisa is az ő alkotása. Ráadásul sikerült megtalálnom egy festményét is, amin a nő arcvonásai, mondhatni kísérteties hasonlóságot mutatnak a videón látott, ál-űrlány vonásaival. Az alábbi képen láthatjátok a levezetést, amit nem én készítettem, hanem egy Marduk2012 nevű fórumfelhasználó.

Hiába leplezte le magát és hiába törölte a videóit, már késő volt. Többen átvették azokat, mások összevágták, de a lényeg, hogy újra felkerültek a Youtube-ra, és az önleleplezéssel már senki sem foglalkozott. Jellemző…

Az igazság a hoax mögött
Természetesen, mint minden hoax ez is keveri a kitalációt, a valósággal. Az Apollo-20 küldetésnél használt Hold-fotókat az Apollo-15 legénysége készítette. A képeken erős megdolgozás hatására bár tényleg előtűnik egy szivar alakú formáció, az mégis a Hold felszínének része, pusztán az árnyékok miatt tűnik idegennek a forma. A NASA sose állította, hogy az földönkívüli űrhajó lenne.
Az Apollo-20 sose szállt fel, a 20 küldetésesre tervezett misszióból végül csak 17 valósult meg, finanszírozási problémák miatt. Emiatt törölték az Apollo-18 és Apollo-19 küldetéseket is. Sokan tévesen emlegetik, hogy volt Apollo-18 küldetés. Annyiból igazuk van, hogy az Apollo egyes részeit felhasználták a küldetés során, de nem a Holdra mentek vele. A Szovjetunió és Amerika közös projectet indított 1975-ben, ez volt az Apollo-Soyuz Test Project, amelynek célja, hogy a Földhöz közeli pályán maradva az Apollo kabin, sikeresen dokkoljon a Soyuz űrhajóhoz. Ez a projekt sikeresen zárult, de soha nem emlegették Apollo-18 küldetésként.

Különösen tetszik a sztori vége: megmagyarázza, hogy minden a helyén van, nem hiányzik űrhajó, se holdkomp, se semmi, „de mi van ha eltitkolták?” Akkor kérdezem én: mi van, ha nem titkolták el?
Mellesleg azt is figyelembe kell venni, hogy titokban nem lehetett volna ezt kivitelezni. Egy űrhajó fellövése még mindig nagyon látványos, messziről is lehet látni, a radarok is érzékelik. Ha ezt tényleg titokban akarták volna tartani, akkor minden kormánynak össze kellett volna beszélnie.