A VÉDIKUS VILÁGSZEMLÉLET ÁTTEKINTÉSE

   A Bhagavata Purana, a Mahabharata és a Ramayana a hagyományos indiai védikus világ három fontos alkotása. Hindu vallásos írásokként ismerik őket, de ezek nem csupán mitológiai leírások vagy valamifajta szent hitvallás bemutatásai. Igazi értékük abban rejlik, hogy egy egészen másfajta világszemléletet, életmódot tárnak fel, egy olyan életmódot, amelyet egy rendkívül fejlett civilizációban élő emberek követtek évezredeken keresztül.

   A modern kutatások szerint a Bhagavata Purana a Krisztus utáni IX. századra datálódik, a Mahabharata és a Ramayana pedig az időszámításunk előtti V. és VI. századokra. Az indológusok azonban egyetértenek abban, hogy a jelenlegi ismert szövegekben találhatók olyan részletek is, amelyek jóval régebben keletkeztek. Maga a purana szó is azt jelenti, hogy ősi, és az eredeti indiai hagyomány szerint mindhárom szöveg Krisztus előtt 3000 körül keletkezett.

   A modern nyugati kutatók azt állítják, hogy ezt a szót csak a következő négy Védára érthetjük: Rg, Yajur, Sama és Atharva. Ugyanakkor az élő indiai hagyomány ezt a szót sokkal szélesebb kategóriaként értelmezi. Ide sorolják a purana-kat is, vagyis az ősi kozmológiai leírásokat, valamint az itihasa-kat, azaz a történelmi eposzokat is. A Bhagavata Purana egyike a 18 tipikus purana-nak, a Mahabharata és a Ramayana pedig az itihasa-khoz tartozik. Tehát a védikus szó a fentiekre mind értendő.

A vimana-k:

   Az ősi indiai társadalomról beszélve fontos megemlítenünk az úgynevezett légi közlekedési eszközöket, amelyeket szanszkrit nyelven vimana-knak neveznek. Ezek lehetnek durva fizikai szerkezetek, vagyis anyagi gépek, vagy pedig két különböző energiából készülhetnek, egyfajta finomabb anyagi energiából és transzcendentális energiából.

Más világok:

   A védikus társadalom tagjai hitték, hogy el lehet jutni az egyik világból a másikba. Ebbe beletartozott az is, hogy el lehet kerülni egy másik csillagrendszerbe, lehetséges magasabb dimenziókba, vagy más csillagrendszerek magasabb dimenziójú rétegeibe repülni. Az is elfogadott volt ebben a társadalomban, hogy az anyagi világot el lehet hagyni, és át lehet jutni a transzcendentális világokba.

   Nézzük meg a hős Arjuna-nak a csillagok birodalmába tett utazásáról szóló leírást:

Ott nem világít sem Nap, sem Hold, sem tűz, hanem az érdemeik által birtokukba jutott fénnyel világítanak. Ezek a fények csillagoknak látszanak, olyanok, mint halvány olajlámpások, mert rendkívül távol vannak, de ugyanakkor rendkívül nagyok. A Pandava ragyogónak és gyönyörűnek látta ezeket a saját fényükkel világító lakhelyeket…

Mikor meglátta ezeket az önragyogó világokat, Phalguna döbbenten, ugyanakkor barátságosan kérdezte Malati-t mire ő így válaszolt neki: „Azok a férfiak szent dolgokat cselekedtek saját tüzükben égve el, és akikről te beszéltél, uram, a Földről nézve csillagoknak látszanak.”

   A csillagokról tudjuk, hogy hatalmas világító testek, és mindez a távolság miatt tűnik így. Ugyanakkor nem gondolhatjuk ezekről a csillagokról, hogy szent tettet elkövető emberek, férfiak élnek rajtuk, és elég különösen hangzana, ha ezekkel a férfiakkal hoznánk kapcsolatba a bolygókat. A védikus szövegekben eléggé megszokott, hogy a csillagokat megszemélyesítik, és ez a személy általában a csillagok uralkodója is, vagy legalább is meghatározó személyisége.

   A védikus irodalomban két elképzelés létezik a Földdel kapcsolatos leírásokról. A Föld gömbként jelenik meg, melynek átmérője 1600 yojana. Ezzel az adattal Surya-siddhanta című szanszkrit asztronómiai szövegben találkozunk. A yojana hosszmértékegység, és – a szövegértelmezésekből kiindulva – 1 yojana körülbelül 5 mérföld (8 km) hosszú. Ennek alapján a Föld átmérője kb. 8000 mérföld (12874 km), ez pedig megegyezik a modern mérési adatokkal. Ugyanebben a szövegben találkozunk azzal az adattal, miszerint a Hold átmérője 480 yojana, vagyis 2400 mérföld (3862 km). Ha összehasonlítjuk a modern mérési adatokkal, kiderül, hogy nagyon közel áll hozzá: a mai adatok szerint a Hold átmérője 2160 mérföld (3476 Km).

   A Bhu-mandala-nak nevezett Földet lapos korongnak írják le, és az átmérőt 500 000 000 yojana-ban határozzák meg. Ugyanakkor, ha alaposan tanulmányozzuk a védikus szövegeket, kiderül, hogy a Föld alatt a nappályát értik. Ha a geocentrikus világképből indulunk ki, akkor ez alatt olyan síkot értünk, amelyet a Nap Föld körüli pályája határoz meg. Ez a sík természetesen lapos, annak ellenére, hogy a védikus irodalom nem beszél lapos Földről. Ugyanakkor nagyon kell ügyelnünk arra, hogy a védikus szövegekben használt Föld nem mindig egyezik meg a mi kis világunkat jelentő földgolyóval.

   A magasabb dimenziójú világokat a Védák úgy értelmezik, hogy ezek a földön tovább tudtak alakulni, és más rendszerekben is teret találtak maguknak. A Bhu-manadala, a lapos világ alatt elsősorban olyan lakott világot értek, amely többé-kevésbé az egész Naprendszerre kiterjed, durva érzékszervekkel azonban nem láthatjuk, nem érzékelhetjük. A szanszkrit irodalomban ezekre a lakott birodalmakra a loka kifejezést alkalmazzák, amelyet gyakran bolygónak vagy bolygórendszereknek fordítanak. A loka-knak tizennégy fokozata van, hét magasabb és hét alacsonyabb. A Bhu-mandala vagy Bhu-loka a hét magasabb bolygórendszer legalacsonyabb része.

   A Napot, a Holdat, a Merkúrt, a Vénuszt, a Marsot, a Jupitert és a Szaturnuszt graha-nak nevezik, és azt tartják róluk, hogy lakott bolygók. A Védikus szövegekben nem fedezhető fel utalás az Uránuszra, a Neptunuszra és a Plútóra. Nem meglepő, hogy a Napon élő lények teste tűzenergiából áll, és a többi bolygót benépesítő lények teste is abból az energiából épül fel, amelyik annak a bolygónak a környezetével megegyezik.

A humanoidok (emberszerű lények):

   A Purana-k 400 000 emberi fajt említenek meg a különböző bolygókon, és a 8 000 000 más életformát, amibe beleértik a növényeket és az alacsonyabb rendű állatfajokat is. A 400 000 emberszerű lény közül az emberi lényt tartják a legkevésbé fejlettnek. Ez a megállapítás egybecseng azzal, amit az ufó-találkozók résztvevőitől hallhatunk.

   Az ufó-beszámolókban az idegen lényeket nagyon sokszor különös, undorító jelenségeknek írják le, ugyanakkor azonban találkozunk olyan leírásokkal is, ahol gyönyörű lényekként említik őket. A védikus irodalomban található humanoid leírások is hasonlók. A gandharva-k és a siddha-k esetében például a humanoid lényeket gyönyörű, emberszerű teremtményekként írják le, más humanoidok viszont undorító, félelmetes, formátlan szörnyek. Az egyik csoportot például kimpurusa-knak nevezik. Ebből a szóból a kim szócska azt jelenti, hogy „ez az?”, a purusa pedig azt, hogy ember.

   A Védákban leírt humanoid fajok többségéről azt mondják, hogy birtokukban van egyfajta természetes erő, amelyet siddhi-nek neveznek. A Földünkön élő emberek is birtokolhatják ezt az erőt, és egyes embereknek jobb képessége van ezek megszerzésére, mint másoknak. Az alábbiakban ezekről a siddhi-kről olvashatunk egy listát:

1. Szellemi kommunikáció vagy gondolatolvasás. Mindkét jelenség általános a védikus humanoidok között, de a normális, hangos beszéd is általános.
2. Nagy távolságokból való látás vagy hallás képessége.
3. Laghima-siddhi: lebegés vagy antigravitáció. Létezik egy olyan erő is, amellyel valaki hihetetlen súlyossá tud válni.
4. Anima- és mahima-siddhi-k: erők, amelyek segítségével, meg lehet változtatni a tárgyak vagy az élő testek méretét anélkül, hogy szétroncsolnák azok szerkezetét.
5. Prapti-siddhi: olyan erő, melynek segítségével bizonyos tárgyakat egyik helyről a másikra tudnak helyezni anélkül, hogy ezek a tárgyak térben mozognának. Ez az erő kapcsolatban van azzal a képességgel, hogy magasabb dimenziójú világokba is át tudnak jutni.
6. Arra való képesség, hogy az éteren keresztül mozgassanak tárgyakat anélkül, hogy a fizika törvényeitől függenének. Ezt a fajta utazást vihayasa-nak hívják. Van egy másik utazástípus is, a mano-java, aminek során a test az elme segítségével egyenesen átkerül egy másik, távoli helyre.
7. Vasita-siddhi: olyan erő, amely hosszú távú hipnotikus ellenőrzést tesz lehetővé. A védikus leírásokban rámutatnak arra, hogy ez az erő lehetővé teszi, hogy emberek gondolatait nagy távolságokból ellenőrizzék.
8. Anthardhana, vagyis láthatatlanság.
9. Az a képesség, hogy különböző formákban jelenjenek meg, és megjelenési formák illúzióját keltsék.
10. Olyan erő, mely lehetővé teszi, hogy más személy testébe lépjenek be és ellenőrizzék azt. Ezt általában finom anyagi testtel végzik.

   Több különböző, védikus humanoid fajról azt állítják, hogy párhozamosan élnek egy magasabb dimenzióban, a Föld belsejében, annak felszínén, illetve annak közvetlen szomszédságában. A védikus leírások egyik jellemzője, hogy a különböző fajok, mint például a siddha-k, carana-k, uraga-k, guhyaka-k és a vidyadhara-k úgy szerepelnek, mint olyan csoportok, amelynek tagjai együtt élnek és együtt dolgoznak annak ellenére, hogy szokásaik és megjelenésük rendkívüli módon eltér egymástól.

   Ezek a lények általában alaposan fel vannak ruházva különböző siddhi-kkel. A múltban ezen humanoid típusok többségét megtalálhattuk a Földön, mint látogatókat, vagy mint lakosokat. Tény, hogy a földfelszín nagy részét valamikor a különféle humanoid fajok ellenőrizték, illetve népesítették be. Például a Ramayana című műnek ez az alapmegállapítása. Ebben a műben arról van szó, hogy az Úr Ramacandra hogyan szöktette meg feleségét, Sita-t Lanka királyságából, ahova a Ravana nevezetű raksasa vitte. A raksasa a 400 000 humanoid faj egyike, és abban az időben ők kormányozták Lanka-t.

   A Védákban említett humanoid fajok élettartama rendkívül változatos. A Védák szerint a Földön élő emberi lények évezredekkel ezelőtt hosszabb életűek voltak. Az élet ebben az időben több ezer évben értendő, ami több emberszerű lényre jellemző volt. Említés esik a deva-król (isteni lények, félistenek) is, akik a világegyetemet kormányozzák, és akiknek az élettartama több millió illetve több százmillió földi év. Az indiai emberek a mai napig beszélnek a klasszikus, védikus típusú humanoid lényekkel való találkozásokról.

   A védikus világszemlélet egyik legfontosabb jellemzője, hogy az élőlényeket lelkeknek tekinti, amelyek a testeken belül léteznek. A lelket atma-nak vagy jivatma-nak hívják, s ez a lélek rendelkezik a tudatosság képességével. A test két részből áll: a fizikai elemek alkotta testből, az úgynevezett „durva” testből, illetve a „finomtestből”, amely különböző energiák összessége – ide tartozik az értelem, az intelligencia és a hamis ego (hamis önazonosítás). Ezeket az energiákat nem tudjuk (vagy nem kötik az orrunkra, hogy tudják bizonyos okokból) a jelenlegi tudományos eszközökkel érzékelni, ezért korunk tudományos álláspontja szerint ezek az energiák nem léteznek. Ugyanakkor a védikus értelmezés szerint ezek az energiák állandó kapcsolatban vannak a durva fizikai dolgokkal, és amikor hatalmukba kerítették, akkor erőteljesen befolyásolják is azokat.

   A lélek és a fizikai test képes arra, hogy az egyik fizikai testből, a másikba kerüljön át, és arra is képes, hogy ideiglenesen a fizikai testen kívül létezzen. Ezt a mozgást egyetemes törvények szabályozzák, és ennek a folyamatnak az ellenőrzésében humanoid lények is részt vesznek. Ez a mozgás a tudat fejlődését is magába foglalja, ami által a lélek egyre magasabb és magasabb típusú testekbe kerülnek.

   A tudatosság legmagasabb fokán a lélek megszabadul minden kötöttségtől és az anyagi világtól. Ez a szabadság vagy másnéven mukti (felszabadulás) azt jelenti, hogy a lélek eljutott egy tökéletes, transzcendentális világba. Részletesebben a szabadságnak, felszabadulásnak két formája létezik. Az első a Brahman, vagyis a transzcendentális egység tapasztalata, a Legfelsőbb Lény személytelen sugárzásába olvadás (innen visszaesik a lélek az alacsonyabb szintű régiókba, mivel nem ez az eredeti helyzete), második a Legfelsőbb szolgálatában szerzett változatos tapasztalatok a Vaikuntha lelki bolygókon. Itt van a lélek eredeti helyzete, az örök tudás, szépség, boldogság birodalmában.

   A védikus filozófia szerint minden kinyilatkoztatás a Legfelsőbb Lénytől származik, akit több néven is ismernek, különböző aspektusai szerint – mert nagyon sok megjelenési formája létezi, például Krsna, aki az eredeti Istenség Legfelsőbb Személyisége, és belőle áradnak ki, nyilvánulnak meg az összes aspektusai -, mint például Govinda, Narayana vagy Visnu. Az individuális lelkek a Legfelsőbb Lény részei, és úgy beszélnek róluk, mint egy nagy tűz apró szikráiról. Kis részben osztoznak a Legfelsőbb tulajdonságaiban, és ennek eredményeképpen nagyon hasonlítanak is egymásra. A felszabadult lelkek ezeket a tulajdonságokat egy az egyben hordozzák, ellenben az anyagi testbe zárt lelkek, az anyagi energia hatásának köszönhetően hajlamosak eltorzult tulajdonságok megnyilvánítására.