A Mahabharata cselekménye

   Eddig két védikus példát említettem az idegen lények inváziójára. Mindkét esetben a legtöbb ember e behatolásokat félelmet keltő lények szórványos éjszakai támadásaként tapasztalta, akik úgy tűnt, hogy a semmiből jönnek. A támadások igen aggasztóak voltak azok számára, akik hallottak róluk, pusztítóak azokra nézve, akik szembe kerültek velük, de az emberi társadalom egészére nézve nem gyakoroltak túl nagy hatást. Viszont van példa arra, hogy a daitya-k és a danava-k megpróbálták meghódítani az emberi társadalmat és uralkodni rajta; ez alkotja a Mahabharata fő cselekményét.

   A történet nagyon régen kezdődött, akkor, amikor az emberi társadalom még virágzó volt. Az emberek elkötelezték magukat az erény elvei iránt, és nem süllyedtek romlásba megízlelvén az anyagi sikert. Ez a kedvező helyzet nem tartott örökké. Csakúgy, mint a Kaleya-danava-k történetében, az emberi társadalmat elkezdték befolyásolni azok az események, amelyek a mennyei bolygók rendszerében történtek. Hogy mi történt, azt így mondja el a bölcs Vaisampayana Janamejaya királynak:

És akkor, óh, uralkodók legjobbja, az emberi faj virágzásakor erős és démoni lények születtek a földi királyok feleségeitől.

Egyszer az isteni aditya-k, az univerzum irányítói, megküzdöttek gonosz unokatestvéreikkel, a ditya-kkal, és legyőzték őket. A hatalmuktól és pozíciójuktól megfosztott ditya-k elkezdtek sorban megjelenni ezen a bolygón, miután gondosan kiszámították, hogy ők könnyedén a Föld istenei lehetnek, és azt démonikus uralmuk alá hajthatják, és így történt, óh, mindenható, hogy az asura-k megszülettek különböző lények és csoportok között.

   Csakúgy, mint a Kaleya-danava-k esetében, próbálkozásuk a Föld idegen seregek általi kifejezett megszállását jelentette. A megszálló erők azt eszelték ki, hogy behatoltak a királyok feleségeinek a méhébe, és így királyi családokban születhettek meg, uralmuk alá vonhatták a földi kormányzatokat, és kedvük szerint zsákmányolhatták ki a Földet.

Amit ezek a démonok csak továbbra is csak szaporodtak a Földön, a Föld-anya már nem bírta elviselni a jelenlétük súlyát. Diti és Danu fiai, miután elveszítették helyzetüket a felsőbb bolygókon, megjelentek e világban, mint igen nagy erővel és egyéb más dolgokkal is rendelkező uralkodók. Félelemnélküliek és dölyfösek voltak, ellepvén a földeket egészen a vizek partjáig, és készek voltak elpusztítani mindenkit, aki ellenállt nekik.

Zaklatták a tanárokat, a kereskedőket, a kormányzókat, a földműveseket és minden más élőlényt. Ezrével és ezrével jöttek, és elkezdték elpusztítani a földi élőlényeket, terrort hozva a világra. Nem törődtek a brahmana-k isteni kultúrájával, megfenyegették a bölcseket, akik békésen ültek az asram-ok erdeiben, mert ezek az úgynevezett királyok szinte megőrültek testi erejüktől.

   Ezen invázióra válaszképpen Bhumi, a Föld istennője odament Brahma-hoz, és megkérte, mentse meg a Földet. Brahma válaszképpen megparancsolta a deva-knak, hogy inkarnálódjanak a Földön csakúgy, ahogy azt az asura-k tették: „Annak érdekében, hogy eltávolítsátok a Föld terhét, mindegyikőtöknek meg kell születnie a Földön, és felhatalmazott kiterjedéseitek révén meg kell állítanotok a démonok terjeszkedését.” Brahma kérte Visnu-t is, hogy jelenjen meg a Földön, mint avatara, és állítsa meg a démoni erőket, ő pedig bele is egyezett ebbe.

   Megfelelő időben ezek a különböző deva-k megjelentek a Földön, és vagy személyesen belekerültek a földi anyák méhébe, vagy pedig megtermékenyítvén földi anyákat, olyan utódokat hoztak létre, akik természetüket tekintve a deva-khoz voltak hasonlók. Ezután Visnu megjelent, mint Krsna, Vasudeva és Devaki fiaként.

   A deva-k inkarnációinak segítségével Krsna fokozatosan megsemmisítette a danava-k erőit. Ez igen sok összetett fejleménnyel járt, az egyik közülük a Pandava-k és Dhrtarastra fiai közötti testvérgyilkos háború, amely a Mahabharata fő témája. Ebben a csatéban újraindult a deva-k és az asura-k közötti mennyei háború, és Krsna irányításával végül is legyőzték az asura-k erőit.

   Több megjegyzést is lehet fűzni ehhez az összetett történethez. Az egyik, hogy jelenleg igen sokat írnak olyan más bolygóról jövő lényekről, akik vándorokként reinkarnálódtak emberi testekben azért, hogy valamilyen magas célt szolgáljanak. Szintén beszélnek úgynevezett „besétálókról”, vagy olyan lelkekről, akik átvesznek már meglévő testeket, és kicserélik az azokban élő lelket a sajátjukkal. E felfogásmódok hasonlók a Mahabharata-ban előadott gondolatokhoz, miszerint a deva-k és az asura-k bizonyos célok érdekében megszületnek a Földön.

   Ennek megértéséhez, fontos, hogy előzetes információkkal rendelkezzünk a lélekről, azaz a finomfizikai testről és a reinkarnáció folyamatáról.

   Egy másik gondolat az, hogy ellenséges erők megtámadhatják a földet, amikor is alkalom nyílik arra, hogy mélyreható etikai és lelki tanokat vezessenek be az emberi társadalomban. Így például Ravana tevékenységeinek eredményeképp megjelent az Úr Ramacandra, aki megtanította, hogy hogyan éljen egy ideális király. Hasonló módon, a Mahabharata-ban leírt cselekmények tetőpontja, amikor Krsna elmondta a Bhagavad-gita-t. Egy érdekes kérdés az, hogy történik-e majd valami hasonló a jelenlegi helyzet eredményeképpen.