AZ ELŐADÁSAIRA JÁRÓKAT NEM TEKINTI GYÜLEKEZETNEK, AKI PEDIG MÉG EGY ÉV MÚLVA IS ODAJÁR, AZT FIGYELMEZTETI, HOGY VALAMI NINCS RENDJÉN, NEM FEJLŐDÖTT, HANEM LERAGADT NÁLA. A MAGÁNYBÓL KIÚTNAK TEKINTI A TARTALMAS EGYEDÜLLÉTET, AHONNAN MÁR CSAK EGY LÉPÉS AZ IGAZI EGYÜTTLÉT. A SZERETET ODAFIGYELÉS, ENNEK TECHNIKÁJA PEDIG TANULHATÓ - VÉLEKEDIK A. J. CHRISTIAN.

Gyerekkorában átlagon felüli képességei voltak, szülei azonban nem zárták zseniképzőbe, hanem szabad utat engedtek gondolatainak, hagyták, hogy minél jobban megismerhesse önmagát. Csak így válhatott Christian a lélek igazi ismerőjévé.
- Nekem a szeretetről, a pozitív gondolkodásról azonnal a tolerancia jut eszembe. Ez korfüggő vagy természetes reakció a mai világ összevisszaságára?
- A pozitív gondolkodásra szerintem egy csomó hazugságot aggattak, ami mögött egyfajta szellemi erőszak munkálkodik, tehát a tolerancia igénye teljesen jogos. Már ha az is valódi és nem csak tetszetős maszlag. Kitalálható, én a valódi dolgok híve vagyok, legyen szó pozitív gondolkodásról, toleranciáról vagy éppen szeretetről. Igazából nem is használom ezeket a szavakat, mert ezeket egytől egyig tönkretették. Akár egy nadrágot, amelybe sokan belebújtak már, de csak azért, hogy jól összekoszolják.
- Sokan azzal védekeznek, hogy keresik a helyüket.
- Mindenki így indul. Egyszerűbben fogalmazva, nem tudnak magukkal mit kezdeni. Ez alól nem lehetett kivétel az a fiatalember sem, akit akkor még Hrubos Krisztiánnak hívtak... Pedig nagyon jó hozzáállású, odafigyelő, de egyszerű családi környezetből indultam. Igaz, akkor még általában is tisztább volt az emberek gondolkodása. Hihetőbb volt a szeretet, a barátság, őszintébbek az ünnepek. Kétéves voltam, amikor felköltöztünk Pestre, a József Attila lakótelepre.
- Állítólag empatikus képességével és intelligenciájával már gyermekkorában kitűnt társai közül.
- A környezetem véleménye ellenére átlagos kiskölyök voltam - bár igaz, óvodában a hátam mögött raktam ki a Rubikkockát... Aztán tízévesen szép lassan öntudatra ébredtem. Fokozatosan, apránként
láttam meg egyre többet s többet a világból, ráadásul képes voltam arra, hogy mindig túllépjek a korábban felállított teóriáimon, elképzeléseimen. Hamarosan rájöttem, hogy az emberiség által oly soká keresett tökéletesség nem más, mint az örök változás képessége. Nem mondom, édesanyáméknak el kellett fogadniuk, hogy a gyerek egy kicsit furcsa, de beletörődtek. Azért próbálkoztak, hogy valami konvencionálisabb pálya felé tereljenek, például ügyvédnek, de nem erőltették vég nélkül a dolgot, amit a nagyvonalú szeretetüknek tudhatok be.
- Azért, tudjuk jól, hogy a nem átlagos gyerkőcök legritkább esetben az osztálytársaik kedvencei.
- Szerencsém volt, mert azokban a dolgokban, amit a gyerekek értékelnek, tehát a sport, az életrevalóság, én jó voltam. Miközben nem nagyon tudták a viselt dolgaimat. Eléggé központi figura voltam, és még a tanárok is szerettek, mert jó fejű gyereknek tartottak. Sok akkori barátság is tartósnak bizonyult.
- A szeretet ellentéte a gyűlölet...
- Igazából a közöny.
- Rendben. Miből van most több az emberekben? Gyűlöletből vagy közönyből?
- A fásultság a jellemző. Ez már a politikának se jó, mert a gyűlölködő embert könnyebb irányítani. Az embereknek nincs jövőképük, nincs elég elszántság bennük, hogy szeretetre hangolják maguk irányában a másikat. Miközben ez a leghőbb vágyuk.
- Ilyen helyzetben azért elég nehéz lehet kiállni, és azt tanítani, hogy ne adják fel, igenis van remény.
- Pedig ez az én keresésem eredménye. Mert szeretem annyira az embertársaimat, hogy megosztom velük a felismeréseimet. Például azt, hogy ha nem erőltetjük a szeretetet, akkor előbb-utóbb magától megjelenik. Ennek elérésére mutatok az előadásaimon technikákat, amelyek közül mindenki kiválaszthatja a számára legszimpatikusabbat.
- Bocsánat, de amikor először olvastam a Csend-gyakorlatról, az jutott eszembe, hogy ez bizony nagyon magányos dolog. Sok ember együtt, de mégis külön.
- Merthogy a hétköznapok során ránk rakódott dolgoktól, közönytől, gyűlölködéstől csak így szabadulhatunk meg. Ezt mindenkinek magával kell elintéznie, ám mégsem egyedül. Ha ott van körülötted kétszáz ember, máris kialakul egyfajta közösségi érzés. Ehhez nem kellenek szavak, mert úgyis csak mellédumálás lenne belőle. És a többi ember jelenléte immár nem teher és nyűg lesz, amit muszáj tolerálnia.